2020 december

Néha kell a változás, nem mindig a régi bevált a jó

Van egy autómosóm a város cégén, ami eléggé jól ismert azok számára, akik itt laknak. De amióta megépült az elkerülő út, valahogy csökkent a forgalmunk. Gondolkoztam rajta sokat, hogy mivel lehetne visszacsábítani az embereket, ezért belefogtunk a szélvédő javításba is.

Kezdetben jól ment, mert jöttek az embereket, javítottuk a szélvédő problémákat, meg akkor már az autót is itt hagyták takarításra, de ezt követően nem jöttek vissza. Akik pedig visszajártak, azok változatlanul annyian voltak, mint a szélvédő javítós tevékenységünk előtt. Gondolkoztam én már mindenen, hogy mit kéne még csinálni, mire a barátom kérdezte, hogy nem lehet, hogy csak tudatni az emberekkel, hogy itt vagytok és csináljátok? Jobban belegondolva igen. Mert aki a szélvédő miatt jött, annak nem takarítós cég kellett alapból.

Nade a hirdetéshez kell valami szórólap. Nekünk meg se szórólapunk, se semmink nem volt. Így megkerestem egy céget, akik grafikai tervezés mellett a nyomdában is tudnak segíteni.  Mert a fene tudja, hogyan működik ez. Itt még jöttek a problémák, mert a régi logónk túl kicsi felbontású volt… szóval azt is kellett ujjat tervezni. De végül meg lett a szórólap, amit diákokkal kihordattam a környéken és bevált. A mosásból adtunk kedvezményt, annak, aki visszahozta a szórólapot és így pár nap alatt tele lettünk munkával.

Most azon gondolkozok, hogy csináltatok egy weboldalt, ahol előre időpontot lehet foglalni hozzánk. Ha azt hirdetjük akkor még többen jöhetnek hozzánk mostatni.

Néha kell a változás, nem mindig a régi bevált a jó Read More »

A barátnőm új lakásának dísze

Az ember életében vagy egy-két olyan ember, szereplő, akiket tud, hogy mindig ott lesznek vele, bármi történjék is, mindig számíthat rájuk, és nem történhet olyan dolog vagy esemény, probléma, ami megszakítaná a barátságukat. Egészen egyszerűen tudják, hogy még ha távolabb is néha egymástól, kevesebb találkozóval, egy-egy gyors üzenetváltással csupán, de meg nem szűnő szeretettel és törődéssel állnak mindig egymás mellett. Történhet bármi, ők mindig fogják egymás kezét. Nekem két ilyen barátnőm van, és így is azt érzem, hogy duplán szerencsés vagyok, mert azt gondolom, az ember már akkor is örülhet, hogy ha a családján kívül akár egy ilyen embert is talál.

Az egyikük most jutott el oda, hogy megvette a saját lakását, amit bár nem tudtam aktívan segíteni kiválasztani, de végig asszisztáltam kicsit távolabbról. Persze természetes, hogy nagyon szerettem volna neki valami olyan ajándékot bele, ami mindig emlékezteti ránk, a kapcsolatunkra és arra, hogy mennyire nagyon szeretem őt. A fényképeket nem szereti kitenni a falra, így arra az elhatározásra jutottam, hogy egy Balaton vászonkép lesz a tökéletes választás számára.

Azért Balaton, mert rengeteg időt töltöttünk már egész tini korunktól fogva együtt a Balaton partján. Ha csak lehetett nem volt olyan év, hogy legalább egyszer le ne látogattunk volna a kedvenc partszakaszunkra, a kedvenc kávézónkba, ami még a mai napig is áll, és a mai napig is szoktunk ott inni egy-egy kávét, kifejezetten szeles, vagy hideg időben is, mert hát akkor a leghangulatosabb. Már alig várom, hogy megkapja, kíváncsi vagyok nagyon hogy örülni fog-e neki. Biztosan könny szökik majd a szemébe, és biztosan az enyém sem marad majd szárazon.

A barátnőm új lakásának dísze Read More »

Hallottál már róla? Ezt tedd, ha új telefont veszel!

Én egy ideje már küzdök azzal, hogy a én, vagy a családból bárki, de lassan az ismerősi körömet is említhetem, hogy a lecserélt telefonoknak új gazdát találjunk. Nem könnyű ugyanis, mert nagyon sokan csak érdeklődnek, de mindenkinek nyilván válaszolni kell a kérdésekre, amik néha napján egészen elképesztően bugyuták, azt is el tudom képzelni, hogy gyerekek betyárkodnak velük, aztán találkozni kell a vevő jelöltekkel, ahonnan szintén nagyon sok a visszalépés és még sorolhatnám hány órát kell addig eltölteni feleslegesen emberekkel, még egy potenciális jelölt érkezik, akit tényleg érdekel az eszköz, vásárolni is akar és pénze is van, és lehet beszélni az árról.

Hallottál már róla? Ezt tedd, ha új telefont veszel!

Éppen ezért már nagyon sokan úgy vannak vele, hogy ha lecserélik a készüléküket, mondjuk ez általában az apple termékekre igaz, akkor odaajándékozzák valamelyik kisebb vagy épp idősebb családtagnak, ha pedig nincs ilyen, inkább beteszik a fiókba vagy felteszik a polcra, majd jó lesz még, használom majd még mert szeretem – címszóval. És bizony ezek a darabok ott is szoktak maradni sajnos az idők végezetéig. És amikor újra előkerülnek akkor persze sajnálja az ember, hogy állnak csak és nem történik velük semmi.

Most viszont van erre egy tökéletes megoldás. Van egy kis csapat, akik azzal foglalkoznak, hogy például használt iphone felvásárlás keretei között összegyűjtik a régebbi eszközöket, felújítják őket, ha szükséges és új gazdát keresnek nekik. Nekem annyira megtetszett ez a csapat, nem csak a tevékenységük, de a jellemük, egyenességük és korrektségük miatt is, hogy bátran ajánlom mindenkinek, aki lelkes és szerető új gazdát szeretne a régi lecserélt eszközének. Biztosan nem fog bennük csalódni!

Hallottál már róla? Ezt tedd, ha új telefont veszel! Read More »