2019 szeptember

Kell ez a cégnek? Igen, kell.

A munkavédelmi koordinátor alkalmazása mondhatni kötelező minden cégnek, aki biztonságban akarja tudni a vállalkozásában dolgozó embereket. A biztonsági és egészségvédelmi koordinátor (vagy más néven munkavédelmi koordinátor) építési tevékenység alatti munkája munkabiztonsági szaktevékenység. Kétféle biztonsági és egészségvédelmi koordinátort lehet megkülönböztetni, egyik a tervezői és a kivitelezői biztonsági, másik pedig az egészségvédelmi koordinátort.

A biztonsági és egészségvédelmi koordinátor feladatai már a tervezés időszakában elkezdődnek, hiszen neki kell összeállítania a kiviteli terv ezen szakaszait. Ebben kell meghatározni az építési munkahely sajátosságainak a figyelembevételével a munkahelyre, illetve a munkavégzésre vonatkozó egészségvédelmi és biztonsági követelményeket. A munkák előre haladásával, illetve a körülmények változásából adódóan a biztonsági és egészségvédelmi tervet módosítja, aktualizálja. A biztonsági és egészségvédelmi tervben meg kell határozni és figyelembe kell venni azokat a munkafolyamatokat, amelyek egy időben nem végezhetők.

A koordinátor indokolt javaslatait a felelős műszaki vezető a biztonságért viselt felelőssége keretében érvényesíti. A biztonsági és egészségvédelmi koordinátor az építésvezetőséggel együttműködve érvényesíti a biztonság és egészségvédelem megvalósulását. A munkavédelmi koordinátor legfontosabb feladata munkaterületen munkát végző vállalkozások munkájának napi szintű munkabiztonsági összehangolása, és munkavédelmi szempontú rendszeres ellenőrzése. Nem áll jogában intézkedéseket tenni a munkavállalók irányába, ellenben javaslatot tehet a szakszerű, balesetmentes működtetésre. Ezzel elvégzi a dolgát, és megóvhatja a vállalatot a később fellépő esetleges problémáktól.

Kell ez a cégnek? Igen, kell. Read More »

Mindegy, milyen beteg az almánk van, itt meggyógyul

A 21. században az elektronikai kütyük világát éljük, ezért elengedhetetlen az, hogy minden fronton be legyünk biztosítva kiválóan működő készülékekkel, amik nagyban könnyíthetnek a munkánkban, vagy akár fokozhatják az élményt a szórakozás alkalmával. Sokan emiatt választanak maguknak az Apple kínálatából munkatársat, hiszen tudják, hogy a folyamatosan fejlesztésnek köszönhetően mindig kiváló minőségű partner a munkavégzés során, sosem fogja őt cserben hagyni.

Teljes mértékben kijelenthető, hogy jóformán nincs még egy olyan széleskörű termékkínálattal rendelkező gyártó, mint az Apple. Lényegtelen, milyen készüléket választunk, telefont, okosórát, laptopot, az összes kategóriában megtaláljuk a kedvünkre való eszközt. Mióta a piacon van, a cég folyamatosan, évről-évre dobja piacra az új, továbbfejlesztett termékeket, frissítéseket, így a pénzünkért mindig a legmagasabb színvonalú szolgáltatást kapjuk. Kétségtelen, hogy prémium minőséget kapunk, illetőleg az Apple, mint presztízsnév garantálja, hogy az évek múlásával is olyan szolgáltatást kapunk, ami minden igényünket magas fokon szolgálni fogja, és nem fog csalódást okozni.

Ráadásul sokan máshogy néznek azokra az emberekre, akiknek ilyen készülékük van, ez egyfajta státusszimbólumnak mondható a mai világban. Ha esetleg mégis problémánk akadna vele, természetesen van lehetőség arra, hogy tökéletesen megoldást találjunk. Ha felkeressük az iSzerelés csapatát, akkor is minden alkalommal a terméknél megszokott precíz hozzáállást fogjuk kapni, legyen szó kijelző vagy hangszóró cseréről, vagy netán ha plusz kiegészítőt szeretnénk vásárolni.

Mindegy, milyen beteg az almánk van, itt meggyógyul Read More »

Nem győzzük hangsúlyozni az autós tartó fontosságát

Rendkívül balesetveszélyes, ha valaki vezetés közben a telefonját nyomkodja, vagy füles nélkül, a kezében tartva a készüléket telefonál. Számtalan kampány, reklám próbálja felhívni a figyelmet, hogy mennyire veszélyes az utakon a mobilhasználat. Nem véletlen, hogy a vezetés közbeni mobilozás az ittas vezetéssel lesz lassan egyenértékű. Hiába a rémisztő statisztikai adatok, sajnos még így is szinte naponta hallani ilyen esetről. Holott egy apró dolog, és megelőzhető lenne a baj.

A Baseus telefontartó hatalmas segítséget jelenthet ilyen szituációban. Nem beszélve arról, hogy egyes típusaik nem csak hogy tartóként, hanem töltőként is funkcionálnak. Megoldást jelenthet még a népszerű kihangosító, vagy a szövegblokkoló, amely bizonyos sebesség felett nem enged minket gépelni.  A gyártó nem csak a praktikusságát tartotta szem előtt, hanem azt is, hogy rendkívül mutatós, trendi kiegészítőt használhassunk.

Legyen akármelyik változat, mágneses vagy csíptetős, mindegyik hű társunk lesz, és nem utolsó sorban védeni fog minket attól, hogy elterelődjön a figyelmünk a vezetéstől. Szerencsére már több módszer is létezik arra, ha esetleg a munkánk miatt szükséges a mobilhasználat, az okostelefonok többsége például képes a hallott szavakat írott üzenetté alakítani, valamint felolvasni az érkezőket. Ezáltal anélkül kommunikálhatunk valakivel írásban, hogy az elvonná a tekintetünket az útról, ebben az esetben, ha tartóban van a készülék, nem történhet baj.

Nem győzzük hangsúlyozni az autós tartó fontosságát Read More »