Szerkesztő

A főnököm legújabb feladata

Az ember életében az egyik legmeghatározóbb terület persze a család után a munkahelye és az ottani kollégák, akik szinte nap, mint nap sok – sok órát töltenek el vele, és koránt sem mindegy, hogy ezt jó hangulatban és kvázi baráti légkörben, vagy pedig feszültségben töltik el. Persze nekem is volt olyan munkahelyem, ahol megtanultam, hogy ez mennyire fontos a saját bőrömön, mert az nem kifejezés, hogy nem éreztem velük és a környezetükben jól magam, de most már hála a jó égnek úgy gondolom, hogy megtaláltam azt a munkahelyet, ami közegben, karrierben és munkában is tökéletes számomra. Persze nem mondhatom, hogy nincsenek nehézségek, de együtt mindent megoldottunk eddig, és úgy gondolom, hogy ez után sem lesz ezzel probléma.

Most például a főnököm kapott egy teljesen új feladatot, hiszen a céges telefon flotta kezelése nem tartozott a tevékenységeink közé, ám most csapat szinten megkaptuk annak teljes ügyintézését, és ebbe bizony beletartozik a telefonok javítása is, ami persze egy tökéletes és profi szervíz csapatot kíván. Bár mindannyiunknak iphone telefonja van, azt kell mondjam, hogy lehet hogy mi vagyunk a földön az egyetlen olyan munkahelyi csapat, ahol még soha senkinek nem volt szüksége iphone szervíz segítségére, hiszen nem tört be a kijelző, de még csak akkumulátort sem kellett cserélni egyikünk telefonjában sem soha.

Ennek eredményeképpen egy kicsit nehezen indult a keresés, de mint mindig, az ajánlások és az ismerősök most is rengeteget segítettek abban, hogy a legnagyobb szaktudással és szakmai tapasztalattal rendelkező, a leggyorsabban és a legjobb ár-érték arányban dolgozó csapatot megtaláljuk magunk számára. Ez azt gondolom hogy sikerült is az expertmobil személyében, hiszen nem csak hogy iszonyat profi munkát végeznek mindig, de tényleg élmény is a velük való közös munka. Csak ajánlani tudom őket bárki számára kinek telefon szervíz szükséges, akár magánszemélyként akár céges tekintetben egyaránt.

A főnököm legújabb feladata Read More »

A lányom új kedvence

A gyerekek életünk legnagyobb csillagai. Imádjuk őket, és bármit megtennénk azért, hogy boldogok legyenek és hogy lássuk azt a csillogást és fényt a szemükben amit annyira szeretünk és amiért élni és halni tudnánk. Persze minden korszakban más oka van annak hogy az ember ezt a fényt látja a szemükben. Amikor nagyon kicsik még elég hogy ha csak rájuk nézünk és megöleljük őket. Később pedig már egy-egy kisebb ajándék is elegendő. Most már, hogy a lányom középső ovis csoportos érkeznek a gondok. Egyre több olyan játékon akad meg a szeme, ami persze vagy nehezen beszerezhető, vagy nagyon drága. Éppen ezért elejét kívántuk venni a dolognak és mivel van egy családi kedvenc oldal, az extrembazar, ahonnan rengeteg mindent rendelünk már, megmutattuk neki, és mondanom sem kell, hogy szinte azonnal a kedvence is lett.

Nem csodálom, hiszen szebbnél szebb játékok vannak itt fenn. Én is imádom, hiszen rengeteg kozmetikai megoldást és számos olyan dolgot tudtunk már innen vásárolni, ami segített a háztartáson belüli munkák elvégzésében, de akár a kertben is. A férjem pedig az autós kellékek részt imádja. hát most úgy látom csatlakozott a négy éves kislányom is. Most már ő is alig várja hogy velünk együtt oda tudjon ülni a géphez és meg tudja nézni hogy mi a kínálat, és mi legyen a következő játék, amire napokig győzköd minket hogy vegyük meg neki. Mondanom sem kell, korán kezdi, de így legalább kicsit mi tudjuk kontrollálni, hogy mit mutatunk meg neki, mi legyen a potenciális lehetőség és mi ne. Persze azt is tudom, hogy csak egy ideig, hiszen nemsokára már jobban fogja kezelni a gépet és az internetet mint mi. Addig is azonban élünk ezzel ez előjogunkkal, és reménykedünk benne, hogy ez az időszak minél később jön el.

A lányom új kedvence Read More »

A legaktuálisabb dolgok hihetetlen jó áron

Most, hogy közel másfél éve az én családom is a ház berkein belül kell hogy az idejének legnagyobb részét eltöltse, egyre fontosabb lett számunkra is a kert, és bár elég fura nekünk is, mert sosem volt ilyen gondolatunk, de igényünk lett egy szép kis kertrész kialakítására, hogy aztán jó idő esetén, vagy akár kis eső mellett ki tudjunk ülni a teraszra és élvezni tudjuk a kilátást, a kertet és annak minden szépségét és nyugalmát. Persze ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani szükség volt az egész család munkájára, hiszen kicsit át is kellett alakítani, gondozni kell folyamatosan, illetve egy-két dolgot be kellett szereznünk a teraszra, hogy mindenki, akár az egész család együtt is ki tudjon ülni és élvezni a hangulatot.

A leakcioztuk.hu oldalán már számtalan esetben megtaláltuk azokat a termékeket, amik felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a ház körüli munkálatokban és jó áron, tartós használattal segítenek abban, hogy minél kevesebb idő és energiaráfordítással lehessen elvégezni ezeket a feladatokat. Most úgy gondoltuk, hogy miért ne lehetne, hogy a kerti dolgokban is hasonló termékeket találunk itt. Fel is léptünk gyorsan a kis kedvenc oldalunkra, és nem kellett csalódnunk, a kerti akciók résznél számtalan hihetetlen hasznos és szuper dolgot találtunk, pontosan olyan termékeket, amikre szükségünk volt ahhoz, hogy ha már nem tudunk menni sehova, és próbáljuk élvezni a kis kertünk szépségét, akkor kis átalakítással valóban profi és élvezetet nyújtó kis részt tudjunk kialakítani a kertben az egész család számára. Hihetetlen jó dolgokat találtunk itt, az akciók keretében nagyon jó áron, úgyhogy ha valaki kerti átalakítást végez vagy csak profi eszközökre és segítségre van szüksége a teraszhoz, vagy erkélyhez, mindenképpen ajánlom ezt az oldalt.

A legaktuálisabb dolgok hihetetlen jó áron Read More »

A tökéletes webshop fotókért

Az ember, ha új projektet kezd a vállalkozásában mindig nagyon izgatott és kicsit azért mondhatom azt is, hogy ideges. Én sem voltam másképp, hiszen közel négy éve működik a vállalkozásom, és most mondhatom azt, hogy végre rendelkezünk egy kis tartalékkal, és  megengedhetjük magunknak, hogy fejlesszünk a cégen. Hála a jó égnek nem nagyon éreztük meg mi a vírus okozta nehézségeket, de tudom, hogy ennek kapcsán is lépni kell, mert muszáj biztosítani a vevőink számára, hogy minél nagyobb területen tudjanak minket elérni és beszerezni a termékeinket.

Belefogtunk tehát egy webshop kialakításába. Persze már az is egy nagyon nehéz döntésnek minősült, hogy azt kiválasszuk, hogy a webes munkákat ki, melyik cég csinálja, hiszen egyáltalán nem mindegy hogy a weboldal designja, a gyorsasága, a felépítése mennyire modern és mennyire vonzza az új vevőket is a régiek tökéletes kiszolgálása mellett. Hála a jó égnek, egy nagyon profi csapatra találtunk, akik gyorsan is dolgoznak és könnyű velük a közös munka. Jól megértenek minket és tényleg minden a gondolatainknak megfelelő a webshopban, mindamellett, hogy motorikusan és háttér tekintetében is biztos vagyok benne, hogy a legprofibb az oldal.

Igen ám, de szükség volt fotókra a termékekről, amit a vásárlók meg tudnak nézni, akár tüzetesebben, ha rendelésre adják a fejüket. Én mindenképp tökéletes webshop fotókat szerettem volna már az elején is, hiszen ebből tudja biztosan eldönteni a vásárló, hogy meg tudja és meg meri rendelni a terméket, mert egyezik a vágyaival, illetve nem lesz csalódott, hogy más színű, állagú, anyagú terméket kapott, mint ami a képen van, hiszen élethű a fotó. Hála a jó égnek rátaláltam a https://szikyfoto.hu/ csapatra, akik tökéletesen meg tudták oldani számunkra ezt a feladatot. A képek szépek, színesek, esztétikusak, de tökéletesen élethűek. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, ha tényleg szép, de valóságának megfelelő képeket szeretnének csináltatni a termékeikről.

A tökéletes webshop fotókért Read More »

Új céges feladatom

Az ember bármennyi ideje dolgozik egy vállalatnál, érhetik meglepetések. Ezt mindig is tudtam, de hogy ekkorák, mint ami engem a minap ért, nem gondoltam volna, hogy elő fog fordulni. Persze belegondolva a kérés érthető, de számomra mégis akkora meglepetést okozott, hogy hirtelen reagálni sem tudtam semmit. A cég profilja ugyanis nem igazán vág az agrár szektora, azt is mondhatom, hogy egyáltalán nem. Gépjármű értékesítéssel foglalkozunk ugyanis. Van egy hatalmas telepünk, és sok esetben nem üzemkész autók is érkeznek hozzánk. Rengetegszer fordult elő, hogy vagy az áthelyezéshez, vagy pedig a tereprendezéshez segítséget kellett kérni egy-egy alvállalkozótól, aki persze nem kellő körültekintéssel és odafigyeléssel dolgozott sajnos, és többször már konkrét kárral is kellett számolnia emiatt a vállalatnak.

Emiatt most a legújabb feladatom egy traktor beszerzése. Persze szükség van meghatározott paraméterek mentén való gondolkodásra, hogy alkalmas legyen a gép a munkára, de még ár-érték arányban megérje a cégnek, én pedig ehhez abszolút nem értek, ezért tudtam jól, hogy muszáj egy olyan partnert keresnem, akik lelkiismeretes és korrekt tájékoztatással és kapcsolattartással tudnak nekem segíteni a választáshoz szükséges céges előterjesztés elkészítésében. A traktor eladó keresésre a neten megtaláltam az Odisys céget is, akikkel szinte azonnal felvettem a kapcsolatot, és nem csak hihetetlen nagy segítséget nyújtottak számomra, hanem a beszerzés is eldőlt, hogy tőlük fog megtörténni, ugyanis nagyon jó áron kínálnak számunkra hihetetlen sok funkcióval és előnnyel rendelkező traktort.

Megmondom őszintén, hogy amikor megkaptam ezt a feladatot, nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan és egyszerűen, ráadásul ekkora sikerrel sikerül majd megoldanom. Persze az Odesys segítsége nélkül biztosan nagy problémával küzdöttem volna. De hát ez esetben nagy szerencsém volt, hogy rájuk találtam.

Új céges feladatom Read More »

A piac legjobbjai

A mai kor embere már azt mondhatjuk, hogy szinte minden dolgot a telefonján tárol. Én sem vagyok kivétel ettől. És ez persze nyilván egy egyértelmű velejárója annak, hogy a készülékek ma már kis számítógépként működnek. Rengeteg mindenre használjuk őket, nem csak telefonálunk velük, képesek vagyunk a telefonokon keresztül megoldani az email forgalmunkat, akár már több fiókot érintve is, a telefonunkon szörfözünk a neten és keresünk meg minden olyan információt, amik hirtelen szükségessé válik számunkra, hihetetlen gyorsasággal és játszi könnyedséggel, különböző közösségi platformokat használunk és azok chat felületeit nem kevésbé. Ezzel pedig elérhetővé vált, hogy nagyon régi ismerősökkel, akár iskolatársakkal, barátokkal, volt tanárokkal, kollégákkal kapcsolatot tudjunk tartani még úgy is, hogy akár egyikük külföldön van akár több ezer kilométer távolságban. Hihetetlen nagy lehetőségek rejlenek tehát a készülékeinkben, éppen ezért ma már rengeteg számunkra nagyon fontos dolgot tartunk rajta, amely nélkül akár a munka is nehézkessé válhat, de a mindennapi ügyintézésünk, az érzéseink és emlékeink is nehéz helyzetbe kerülnek.

Joggal tesszük fel magunknak a kérdést, hogy vajon mi történik abban az esetben, ha mondjuk összetörik a készülék vagy teljesen meghibásodik és működésképtelen lesz? Az ember természetesen kétségbeesik, mert erre sosem gondolunk előre, miért is tennénk? Amikor megvásárolunk egy készüléket, és nem is kell gondolnunk arra, hogy bármi baja történhet, ez így teljesen normális. Azonban, ha mégis történik egy sajnálatos nem várt esemény vagy meghibásodás, jó, ha tudunk egy profi, megbízható csapatot, akik nagyon szakszerűen és gyorsan segítenek orvosolni a problémánkra, hiszen ebben az esetben nem kell kétségbe esnünk. Amikor hirtelen nagyon gyors segítségre van szükségünk egy-egy ilyen információ kincset ér számunkra. Én éppen ezért szeretnék most ajánlani egy hihetetlen profi csapatot mindenki számára.

A https://xiaomiszervizshop.hu/ csapata ugyanis, amellett, hogy rendkívül felkészült szakmailag és gyors munkát végez, nagyon lelkiismeretes és segítőkész hozzáállásával, emberségével felbecsülhetetlen segítséget nyújt számunkra. Ők rettenetesen gyorsan és szakszerűen segítenek minden felmerülő problémán, hiszen már évek folytatják ezt a tevékenységet, és tényleg nem nagyon van olyan hiba vagy probléma, amit ne tudnának könnyedén és nagyobb erőfeszítés nélkül megoldani. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.

A piac legjobbjai Read More »

Néha kell a változás, nem mindig a régi bevált a jó

Van egy autómosóm a város cégén, ami eléggé jól ismert azok számára, akik itt laknak. De amióta megépült az elkerülő út, valahogy csökkent a forgalmunk. Gondolkoztam rajta sokat, hogy mivel lehetne visszacsábítani az embereket, ezért belefogtunk a szélvédő javításba is.

Kezdetben jól ment, mert jöttek az embereket, javítottuk a szélvédő problémákat, meg akkor már az autót is itt hagyták takarításra, de ezt követően nem jöttek vissza. Akik pedig visszajártak, azok változatlanul annyian voltak, mint a szélvédő javítós tevékenységünk előtt. Gondolkoztam én már mindenen, hogy mit kéne még csinálni, mire a barátom kérdezte, hogy nem lehet, hogy csak tudatni az emberekkel, hogy itt vagytok és csináljátok? Jobban belegondolva igen. Mert aki a szélvédő miatt jött, annak nem takarítós cég kellett alapból.

Nade a hirdetéshez kell valami szórólap. Nekünk meg se szórólapunk, se semmink nem volt. Így megkerestem egy céget, akik grafikai tervezés mellett a nyomdában is tudnak segíteni.  Mert a fene tudja, hogyan működik ez. Itt még jöttek a problémák, mert a régi logónk túl kicsi felbontású volt… szóval azt is kellett ujjat tervezni. De végül meg lett a szórólap, amit diákokkal kihordattam a környéken és bevált. A mosásból adtunk kedvezményt, annak, aki visszahozta a szórólapot és így pár nap alatt tele lettünk munkával.

Most azon gondolkozok, hogy csináltatok egy weboldalt, ahol előre időpontot lehet foglalni hozzánk. Ha azt hirdetjük akkor még többen jöhetnek hozzánk mostatni.

Néha kell a változás, nem mindig a régi bevált a jó Read More »

A barátnőm új lakásának dísze

Az ember életében vagy egy-két olyan ember, szereplő, akiket tud, hogy mindig ott lesznek vele, bármi történjék is, mindig számíthat rájuk, és nem történhet olyan dolog vagy esemény, probléma, ami megszakítaná a barátságukat. Egészen egyszerűen tudják, hogy még ha távolabb is néha egymástól, kevesebb találkozóval, egy-egy gyors üzenetváltással csupán, de meg nem szűnő szeretettel és törődéssel állnak mindig egymás mellett. Történhet bármi, ők mindig fogják egymás kezét. Nekem két ilyen barátnőm van, és így is azt érzem, hogy duplán szerencsés vagyok, mert azt gondolom, az ember már akkor is örülhet, hogy ha a családján kívül akár egy ilyen embert is talál.

Az egyikük most jutott el oda, hogy megvette a saját lakását, amit bár nem tudtam aktívan segíteni kiválasztani, de végig asszisztáltam kicsit távolabbról. Persze természetes, hogy nagyon szerettem volna neki valami olyan ajándékot bele, ami mindig emlékezteti ránk, a kapcsolatunkra és arra, hogy mennyire nagyon szeretem őt. A fényképeket nem szereti kitenni a falra, így arra az elhatározásra jutottam, hogy egy Balaton vászonkép lesz a tökéletes választás számára.

Azért Balaton, mert rengeteg időt töltöttünk már egész tini korunktól fogva együtt a Balaton partján. Ha csak lehetett nem volt olyan év, hogy legalább egyszer le ne látogattunk volna a kedvenc partszakaszunkra, a kedvenc kávézónkba, ami még a mai napig is áll, és a mai napig is szoktunk ott inni egy-egy kávét, kifejezetten szeles, vagy hideg időben is, mert hát akkor a leghangulatosabb. Már alig várom, hogy megkapja, kíváncsi vagyok nagyon hogy örülni fog-e neki. Biztosan könny szökik majd a szemébe, és biztosan az enyém sem marad majd szárazon.

A barátnőm új lakásának dísze Read More »

Hallottál már róla? Ezt tedd, ha új telefont veszel!

Én egy ideje már küzdök azzal, hogy a én, vagy a családból bárki, de lassan az ismerősi körömet is említhetem, hogy a lecserélt telefonoknak új gazdát találjunk. Nem könnyű ugyanis, mert nagyon sokan csak érdeklődnek, de mindenkinek nyilván válaszolni kell a kérdésekre, amik néha napján egészen elképesztően bugyuták, azt is el tudom képzelni, hogy gyerekek betyárkodnak velük, aztán találkozni kell a vevő jelöltekkel, ahonnan szintén nagyon sok a visszalépés és még sorolhatnám hány órát kell addig eltölteni feleslegesen emberekkel, még egy potenciális jelölt érkezik, akit tényleg érdekel az eszköz, vásárolni is akar és pénze is van, és lehet beszélni az árról.

Hallottál már róla? Ezt tedd, ha új telefont veszel!

Éppen ezért már nagyon sokan úgy vannak vele, hogy ha lecserélik a készüléküket, mondjuk ez általában az apple termékekre igaz, akkor odaajándékozzák valamelyik kisebb vagy épp idősebb családtagnak, ha pedig nincs ilyen, inkább beteszik a fiókba vagy felteszik a polcra, majd jó lesz még, használom majd még mert szeretem – címszóval. És bizony ezek a darabok ott is szoktak maradni sajnos az idők végezetéig. És amikor újra előkerülnek akkor persze sajnálja az ember, hogy állnak csak és nem történik velük semmi.

Most viszont van erre egy tökéletes megoldás. Van egy kis csapat, akik azzal foglalkoznak, hogy például használt iphone felvásárlás keretei között összegyűjtik a régebbi eszközöket, felújítják őket, ha szükséges és új gazdát keresnek nekik. Nekem annyira megtetszett ez a csapat, nem csak a tevékenységük, de a jellemük, egyenességük és korrektségük miatt is, hogy bátran ajánlom mindenkinek, aki lelkes és szerető új gazdát szeretne a régi lecserélt eszközének. Biztosan nem fog bennük csalódni!

Hallottál már róla? Ezt tedd, ha új telefont veszel! Read More »

Egy ajánlás következik

Én nem tudom, ki hogy éli ezt meg, de a mai világban az ember már nagyon nehezen tesz ajánlásokat, legyen szó magánemberként történő ajánlásról bármilyen szolgáltató vagy üzlet tekintetében, esetleg egy-egy ismerősünk beajánlásáról egy munkahelyre, vagy akár vállalkozóként külső partner javaslatáról vagy munkavállaló ajánlásáról egyaránt. Én is leszoktam erről, mert számtalan helyzet kapcsán találtam magam olyan szituációban, amely aztán nagy nehézséget okozott számomra is mind szakmai, mind emberi szempontból. Történetesen előállt egyszer egy olyan helyzet, hogy egy számomra nagyon kedves ismerősöm és egy nagyon kedves külső partnerem beosztott – munkáltató viszonyba kerültek, és hát nagyon nem jöttek ki egymással, és a végén középen álltam és azon kaptam magam, hogy mindkettőtől hallgatom a szituációt, de teljesen más nézőpontból. Hihetetlen kellemetlen érzés volt, és ott meg is fogadtam, hogy több ajánlást én nem adok senki felé és senkinek.

De hát a fogadalmak azért vannak, hogy az ember megszegje őket, nem de bár, ezért én most ezt meg is teszem, mert ismerek egy kivételes társaságot, akik tudom, hogy nagyon jók, hogy minden szolgáltatásuk tökéletes és szakemberek dolgoznak náluk, nem mellesleg lelkiismeretesek és hihetetlenül lelkesek, segítőkészek. A https://kogwheel.com/hu/ csapat ugyanis rendkívül sokszínű és tréningektől kezdve az assessment center szolgáltatáson keresztül mindenben segítséget tudnak nyújtani. Az én vállalkozásom számára nem egyszer nyújtottak már felbecsülhetetlen segítséget, és számtalan esetben még a problémát kiváltó okra is ők mutattak rá. Nagyon sok mélyponttól tudtam a segítségükkel megmenteni a vállalkozásom, és ez biztosan másnak is számtalan esetben jól jöhet.

Egy szó mint száz tehát, mérhetetlen módon csak ajánlani tudom őket minden olyan vállalkozó számára, aki biztonságban szeretné tudni a cégén és annak működését, nem csak rövid távon, de a hosszú távon át ívelő időszak tekintetében is. A folyamatos és magas ívű fejlődés alapja ugyanis nem más, mint az erős alapokon nyugvó vezetés, és a különböző pozíciók megfelelő emberei, akik kellőképp motiváltak, és ebben bizony mindben felbecsülhetetlen segítséget tud nyújtani ez a kis csapat.

Egy ajánlás következik Read More »