Nem könnyű feladat

Az arcápolás minden nőnek örömet és kellemes időtöltést okoz, gondolná az ember. Én azonban biztosan rácáfolok erre. Nem is problémamentes a bőröm, mert bizonyos összetételekre allergiás reakciókat tud mutatni. És még az is hozzájön a történethez, hogy nem mindig. A bőrgyógyász szerint egy bizonyos idő eltelte után, a használat során bizonyos elemek felhalmozódnak a szervezetemben, ami után a használat során már érzékenységi reakciókkal válaszol a bőröm a felszívódás után. Ennek hatására sosem tudhatom, hogy éppen mikor pirosodik ki az arcom, vállam, kezem, derekam, vagy éppen pattog ki valamelyik összetételtől.

Én már egy ideje azt csináltam, hogy a megtalált két-három fajtájú termékcsalád termékeit bizonyos időközönként válogattam. Ez beválni látszott, csak bizony akadtak kellemetlen helyzetek. Egy esküvő előtt például igen félve használtam a tusfürdőmet. Nem beszélve arról, hogy ekkor semmilyen krémet, testápolót vagy kemikáliát nem használok. Naptejet sem. Ettől viszont bizonyos dolgok élvezete alól ki is kell vonnom magam. Például nem napozhatok. A szoláriumot viszont egyáltalán nem ajánlják, hiszen így is nagyon érzékeny tud lenni a bőröm. Tehát nem igazán tudom ilyenkor mit tegyek. A barnító krémben gondolkodtam megoldásként. De sajnos, amikor kipróbáltam az alkaromon szinte azonnal kiporosodott és viszketett is az egész alkarom területe. Így hát ennek a használata sem megoldás számomra.

Nem akarom elkiabálni, de most azonban úgy néz ki, hogy találtam egy olyan terméket, vagyis termékcsaládot, remélhetően, amit az én bőröm is maradéktalan bír. Természetesen ez nálam csak akkor derül ki, hogy ha huzamosabb ideit, körülbelül két-három hónapig használom. Ennyi idő alatt szokott ugyanis bármelyik másik termék is reakciókat okozni, legyen az arckrém vagy testápoló, estleg hidratáló olaj. Remélem ez a termékcsalád megadja majd számomra is azt az örömöt, hogy problémák nélkül használhatok majd én is arcrémet, testápolót és egyéb termékeket.