Amit nem értünk az NKA-ban, de tudni szeretnénk róla / III. rész

Az elmúlt napokban nyilvánosságra került kormányzati szándékok, az MMA kilátásba helyezett térnyerése és strukturális változtatási szándékok nyomán úgy tűnhet, már nem is érdemes folytatni az NKA Miniszteri Keretével kapcsolatos elemzésünket.

Az ominózus törvénytervezet nem tesz említést a Miniszteri Keretről, ez azonban nem jelenti, hogy a tervezett változások ne érintenék ezt a forrást.

Sőt, a szerkezeti átalakulás megágyazhat annak is, hogy erre a néhány milliárdra is rá tegye a kezét a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia. A korábban vázolt tényekből már kiderült, hogy ez az elkülönített keret, illetve maga a forráselosztás sohasem volt transzparens pályázati forma. Ez a keret, illetve a célzott támogatások ma már a teljes NKA-forrás több mint felét teszik ki.

MHSZ technikai kiállitás, 1970. Forrás: Fortepan

MHSZ technikai kiállitás, 1970. Forrás: Fortepan

 

Köd utánuk

Cikksorozatunk előző részét azzal zártuk, hogy próbáltuk megérteni, miért támogat a Miniszteri Keret olyan célokat, amelyek legalábbis nehezen megfoghatók, átláthatók, vagy számon kérhetők. Továbblépve ezen, azt próbálnánk megérteni, hogy miért részesülnek állami támogatásban olyan programok, projektek, amelyeknek piaci körülmények között kellene megmérettetniük magukat. Illetve azt is, hogy miért jutnak közpénzhez olyan projektek, amelyek piaci körülmények között sem tudnának megvalósulni. Nemcsak azért nem, mert nem találnának támogatóra, hanem azért sem, mert rövidtávon sem tűnnek életképesnek.

Az NKA-val szemben éltünk a közérdekű adatigénylés jogával és kikértük a támogatási szerződéseket. Áttekintve számos szerződést és projekt-dokumentációt, a döntések szakmai megalapozottságát kerestük – de nem találtuk. A Miniszteri Keretet belengő köd sem oszlott különösebben.

Ízlések és rokonok

Közel 50 szerződést néztünk át, amely a „pályázatok” mennyiségét tekintve nem biztos, hogy reprezentatív mintának számít, a tendenciák mégis jól kirajzolódnak. Ami a vizsgált iratokból egyértelműen kitűnik, az a szakmaiatlan döntéshozatal, a monitoring hiánya, a nehezen igazolható célok, a nem létező, vagy teljesen inadekvát szereplők. Mindenekelőtt pedig az, hogy semmiféle  tájékozódásra és egyeztetésre való igény nem merül fel az adóforintok odaítélését megelőzően.

Mintha a miniszter benyúlna a farzsebébe, elővenné a tárcáját és odadobna néhány bankjegyet egy-egy jól teljesítő művész asztalára.

Az már a döntésekből is egyértelműen kitűnt, hogy itt a támogatási keretösszeget nem olyan kulturális célokra és területekre fordítják, amelyek hiánypótlók lennének, és amellett forráshiánnyal küzdenek. A támogatások sokkal inkább, sőt mondhatni kizárólagosan egyfajta személyes ízlésvilágot tükröznek.

Pákozd-sukorói csata emlékmúzeum, 1978. Forrás: Fortepan

Pákozd-sukorói csata emlékmúzeum, 1978. Forrás: Fortepan

 

Az állam én vagyok

Ez persze nem az elmúlt 4-5 évben kialakult gyakorlat, a Miniszteri Keret „támogatási politikája” korábban is nagyon hasonló volt, különbség csak a konkrét kedvezményezettek körében látható. Ezt a pénzt a politika, a hatalom osztja a szívének kedves kulturális szereplőknek. Szakmai szempontok nem merülnek fel, s azt, hogy ez így van, megesik, hogy titkolják, de az is, hogy büszkén vállalják – lásd Szőcs Gézát, aki már kultúráért felelős államtitkárként is úgy érezte, hogy szakmai háttér nélkül, egyszemélyben kell meghoznia a szükséges döntéseket:[1]

„Én önérzetesen és büszkén vállalom, hogy igen, jól választottam, és hogy egyedül is tényleg el tudom dönteni, melyik filmterv kapjon állami pénzt, melyik zeneszerző érdemel kitüntetést, melyik képzőművész szolgált rá, hogy elvigyük Pekingbe a munkáit, melyik költő kaphatja meg a József Attila-díjat.”

A tévedhetetlenségbe vetett hit – amely, hol kisebb mértékben, hol, mint Szőcs esetében, a hatalmi arroganciával együtt mutatkozik meg, és hosszú ideje jellemzi a döntéshozást – nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az állami szerepvállalás ott tartson, ahol jelenleg.

Hogy a támogatási gyakorlat ennyire „szétíródott”, annak az elmúlt évtizedek történései, illetve „nemtörténései” jelentik az okát. Egyik oldal – sem a politika, sem a kedvezményezettek – sem volt érdekelt abban, hogy megváltozzék a gyakorlat. Kinek-kinek a személyes és jól felfogott érdekei miatt leginkább. Ez pedig egy olyan helyzetet konzervál, amelyben az esélye se látszik, hogy az olyan típusú közpénzeket, mint amelyeket a Miniszteri Keretbe irányítanak, több irányból megtámogatott, komolyan kidolgozott programban osszák újra.

Mindent bele!

Most láthatóan nincsenek tartalmi megfontolások, egyedül az látszik fontosnak, hogy egy szűk, hűséges körnek kedvezzenek, amely cserébe azt visszhangozza, amit a pénzosztó ízlése megkíván. Ez rendkívül szűklátókörre és sekélyességre utal, illetve arra, hogy a kultúrát nem értékként, hanem egy „értékrend” kiszolgálójaként tudják csak elképzelni. A kiosztott milliók nyugodtan mehetnének tehetséggondozásra, kultúra közvetítésre, közösségi programokra, kulturális eszközök segítségével történő felzárkóztatásra, de még számtalan más fejleszthető és fenntartható célra is. Ráadásul ezek a programok, célok egyenként nem emésztenének fel több tízmillió forintot szemben a jelenlegi támogatottak körével.

Ezzel szemben olyan példákat találtunk leginkább, amelyek arról tettek tanúbizonyságot, hogyan is öleli kebelére a miniszter és államtitkára a kedvenc énekes(é)t, zenész(é)t, író(já)t, vagy támogat egy szélsőséges hagyományőrző egyesületet, vagy éppen Bayer Zsoltot.

Kiállítás a Pataky István Művelódési Központban, 1980. Forrás: Fortepan / MHSZ

Kiállítás a Pataky István Művelődési Központban, 1980. Forrás: Fortepan / MHSZ

 

Rock and roller

Vajon mi indokolja azt, hogy egy olyan profitábilis vállalkozás, mint amilyen egy nagykoncert mögött szervezőként jelen lévő piaci szereplő milliós nagyságrendű állami támogatást kapjon? Miért részesül a miniszteri támogatásból Szandi, Demjén Ferenc, vagy éppen Szakcsi Lakatos Béla és Kathy-Horváth Lajos? Nem véletlenül tesszük fel így a kérdést: a szerződésekből kiderült, hogy a támogatás jelentős része nem a koncert szervezésére, hanem honoráriumra, fellépti díjra ment. Amellett, hogy ezek a gázsik kiemelkedően magas összegek, elég meglepőnek tűnik, hogy egy professzionális koncertszervező cég állami forrásra hajtva fizesse ki a koncert sztárját.

Egyes szerződésekbe bepillantva számos olyan tételt láthattunk, ahol komolyan felmerül a gyanú, hogy valójában nem egy programot, hanem napi működést finanszíroznak – hiszen a támogatás összege ezekben az esetekben a projekt valódi „előállítási” költségét messze meghaladja. Ilyen példa a KogArt-ban megrendezésre került kínai tusfestészeti kiállítás, melynek 15 milliós támogatásából jelentős összeget, 9,4 milliót költöttek bérleti díjra. A KogArt bérelte a KogArt-ban lévő termeket három hónapra. Vagy ott a Nemzeti Művelődési Intézet, esetükben szakmai beszámoló sem jelenik meg, és több jel is arra mutat, hogy itt sem program-, hanem intézménytámogatás történt.

Vajon mennyire jelzésértékű az, ha egy olyan „pályázat” nyer támogatást a Miniszteri Keretből, amelyet már egyszer elutasított, magyarán nem támogatott a szakmai kuratórium? Bayer Zsolt 3 millió forint értékű projektje – egy filmsorozatról könyv formájában lehúzott újabb bőr – épp ilyen.

Aktív kormánytag – Szőcs Géza miniszteri biztosról van szó – miért ad be „pályázatot” a Miniszteri Keret támogatását remélve? Eggyel nem érte be, mindjárt két beadott projektje is támogatásban részesült. Az egyik az általa – közpénzből – alapított Janus Pannonius irodalmi díj, amelyet nem vett át a díjazott. Szerettük volna megtudni, hogy egy ilyen helyzetben mi történik a díjra fordított összeggel, de a feltett kérdéseinkre Szőcs Géza nem adott egyenes és egyértelmű választ. A másik egy könyv – John O. Friend önéletrajzi kötetének – kiadása volt, amelyet Szőcs szerkesztőként jegyzett.

Kiállítás Pest, Buda, Óbuda egyesítésének évfordulóján. 1973

Kiállítás Pest, Buda, Óbuda egyesítésének évfordulóján. 1973              Forrás: Fortepan

 

Kimeríthetetlen pénztárca

Számos döntést sorolhatnánk , amely minden szakmaiságot nélkülöz. Csak kiragadott példák: az Európa Szívében Alapítvány szavalóversenye, amelyen a jobb sorsra érdemes József Attila-életműből válogattak. Menet közben derül ki, hogy a szavalóverseny végül online (!) zajlik le. Hárommillióval támogatta a Miniszteri Keret. Legnagyobb tétel a zsűritagok fejenkénti 635 ezer forintja. De a Miniszteri Keretből fizette az EMMI a Fölszállott a páva televíziós vetélkedőműsor 4 milliós minisztériumi díját is.

Vásáry Tamás életmű-koncertjére 10 milliót adtak a Zeneművészeti Egyetemnek. Sem szakmai indoklást, sem beszámolót nem láttunk.

Az erősen konteós áthallású Hazugságok, tények, perspektívák című I. világháborús konferenciára 5 millió ment egy bizonyos Ita Wegman Alapítványnak, amely antropozófiai gyógyászattal foglalkozik.

A náci párttal való szimpatizálása miatt vitatott Rökk Marika életére és művészetére emlékezett a HAFFICAM Bt., 7 millióval támogatta miniszter.

Rökk Marika, 1943. Forrás: Színészkönyvtár

Rökk Marika, 1943. Forrás: Színészkönyvtár

Az egyhetes Balatonfüredi Gitárfesztivál 13 milliós összköltségvetéséből 5 millió jött a keretből. Legnagyobb tétel Paco Pena Perez 2,5 milliós fellépti díja. Ha ekkora sztár, biztos, hogy jegybevételből nem lett volna meg a gázsi?

Sorolhatnánk a tételeket napestig – az előző két cikkünkben is szerepelt jó néhány.

Kérdéseinket sok esetben a kedvezményezetteknek is feltettük, válaszokat alig kaptunk. Talán az érintettek is érzik, hogy ezekkel a támogatásokkal nincs minden rendben?

A támogató miniszter, illetve a bonyolító NKA rosszul értelmezik az állampolgári jogokat: az átláthatóság nem azt jelenti, hogy döntéseket felteszik a weboldalukra, hiszen ez elsősorban nem a köznek kedvez, hanem a támogatottakat tájékoztatja arról, hogy megkapták a „megpályázott” összeget. Az átláthatóság ezután kezdődne – fel kellene tölteni a szerződést és a szakmai beszámolókat, természetesen a személyiségi jogokat tiszteletben tartva. Amíg idáig nem jutunk el, addig ez az állami forrás feneketlen buksza marad, amelybe különböző (aktuális, ebből a szempontból pártsemleges) kormányközeli kezek könyékig nyúhatnak.

Forrás: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény. 1960

Forrás: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény. 1960

Iránytű nélkül

Mindezeknek azonban van szakmapolitikai vetülete is. Egy olyan miniszter, aki a kultúra mellett még számos területért felel, az érintett területeken pedig nem bír önálló, megalapozott szakmapolitikai koncepcióval és stratégiával, szükségképpen osztogatni kezd. Hiszen nem tudja értelmezni az elé kerülő projekteket a relevancia, a megalapozottság, színvonal, hasznosság, jelentőség szempontjai szerint. Csak azt képes megállapítani: baráti a projekt, vagy nem. A hívünkről, vagy a kritikusunkról van-e szó. Pontosan ez látszik Balog Zoltán döntési gyakorlatán.

Nagy Gergely – Orbán György

[1] http://mandiner.hu/cikk/20140223_szocs_geza_nem_a_politikusok_elfogultak_hanem_a_szakma

You may also like...