A Szépművészeti Alan Sonfist kiállítása a Liget Budapest projekt tükrében

2014. december 8. és 2015. február 5. között volt megtekinthető a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteménye által rendezett kamarakiállítás-sorozat legújabb (és egy időre biztosan a legutolsó) darabja, az Alan Sonfist amerikai kortárs képzőművész munkásságát átfogni igyekező mini-tárlat. A kiállítás kurátora Orosz Márton volt. A megnyitón maga Sonfist is részt vett, és rövid előadást is tartott. A február 16-án előreláthatólag legalább három évre, átalakítás miatt bezáró intézmény tehát tulajdonképpen ezzel a kiállítással búcsúzott közönségétől – így az egyébként a múzeum egyik legeldugottabb sarkában megbúvó kis tárlat azonnal különös jelentőséget nyert. A sajtóközlemény szerint a kiállítás aktualitása a leghíresebb Sonfist-mű, az Idő-tájkép (Time Landscape, 1965-78) létrejöttének 50. évfordulója, ám azt talán nem szükséges magyarázni, hogy a land art-ra eddig nem különösképpen érzékeny Szépművészeti szempontjából egyéb jelentősége is van a Sonfist-életműnek. A múzeum felújítását is magában foglaló Liget Budapest projekt számára ugyanis a környezeti problémákkal, ember és természet városon belüli harmonikus kapcsolatával foglalkozó kamarakiállítás egy önigazoló narratíva fontos elemét képezheti, hiszen a projektet szervezők öko-tudatosságát, a városi zöldfelület megmentése iránti elkötelezettségét demonstrálja.

sonfist1

A manhattani Time Landscape – forrás: issues and images

Alan Sonfist (1946, NYC) az amerikai land art egyik legelső meghatározó jelentőségű képviselője, aki a ’60-as, ’70-es években úttörőnek számított a land art ökológiai irányzatának kidolgozásában. Szervezői, írói és művészi minőségben egyaránt sokat tett azért, hogy a tájat alakító kortárs művészet ráébredjen saját tevékenységének ökopolitikai jelentőségére, és elkezdje kidolgozni az antropocentrikus, instrumentalizáló természetfelfogás lehetséges alternatíváit. Sonfist munkái a land art sok más, korai képviselőjének (pl. Robert Smithson vagy Michael Heizer) monumentális – hatalmas infrastruktúrát és energiát igénylő, alapvetően a természet leigázásának logikáját megismétlő – földmozgató akcióihoz képest sokkal finomabb beavatkozások egy adott táj szövetébe. Sonfist életművének visszatérő gesztusa, ahogy Orosz Márton is megfogalmazta, a táj „ökológiai archeológiájának” elvégzése, illetve az adott táj nagymértékű, emberi átalakítást megelőző állapotának szimbolikus rekonstrukciója.

A Circles of Time (Az idő körei, 1986) például egy kis olasz faluban a toszkán táj történetét idézi fel a koncentrikus körökben, kronologikusan ültetett fa- és más növénysorokkal, melyek előhívják a hely geológiai, ökológiai és mezőgazdasági értelemben vett időbeliségét. A korábban már említett Time Landscape (Idő-tájkép) szintén hasonló logikára épül, ám a hely ökológiai rekonstrukcióját a par excellence urbánus térben, Manhattan-ben végzi el. A város közepére telepített mini-erdő a térség prekoloniális növényzetét idézi meg, és ezzel lehetőséget ad a hely egészen másféle megtapasztalására. A Time Landscape történeti perspektívába helyezi a modern New York által megtestesített, a nem-emberi természetet instrumentalizáló logikát, melyre a kolonializmus projektje is épült.

sonfist2

Circles of Time – forrás: alansonfist.com

Sonfist, bár nem idealizál naivan egy érintetlen természet-képet, de intenzíven keresi ember és nem-emberi természet együttélésének legharmonikusabb módozatait. Munkássága ezért komoly társadalmi üzenetet is közvetít, és bár mindenfajta művészet kiállítása egyfajta politikum megtestesülése is, egy Sonfist (mini-)életmű tárlat esetében kifejezetten naivitás lenne nem tekintetbe venni a kiállítás (öko)politikai, társadalmi kontextusát.

sonfist3

A múzeum egy sarkában megbúvó kamarakiállítás bejárata.

Egyébként is érdekesnek (és szükségesnek) tűnik a jelen helyzetben a politika, kultúrpolitika felől visszaolvasni a magyar állami intézményekben rendezett kiállításokat. Meg is tették ezt már előttem többen is, például a Ludwig Múzeum Anarchia. Utópia. forradalom c. kiállításával, a Capa központ Kép és képtelenség c. kiállításával, vagy a Műcsarnokban megrendezett  Tommaso Tanini tárlattal kapcsolatban.

Ezek a kontextualizáló elemzések nem csupán azért fontosak, mert sok botrányos, demokratikusnak éppen nem mondható kultúrpolitikai döntésen vagyunk túl, hanem azért is, mert maga a hatalom is kendőzetlenebbül, tudatosabban politizál a művészetek segítségével, illetve a vizuális kultúra gesztusrendszerén keresztül. Ebbe a gesztusrendszerbe pedig a városi tér, azon belül a városi természet aktív alakítása is beletartozik, így többek között a Liget Budapest projekt is.

Ebben a kiélezett helyzetben Sonfist-tal zárni a Szépművészeti Múzeumot a Városliget elvileg idén elkezdődő, ökológiai szempontból (is) több oldalról kritizált[1] átalakítása előtt pár hónappal, mindenképpen erős jelzésnek minősül.

sonfist4

Megnyitó. Alan Sonfist, Orosz Márton kurátor és Mihály Mária főigazgató-helyettes.

A fent idézett kiállítások, a Sonfist-retrospektívet is beleértve, radikálisnak ígérkező, vagy legalábbis akként is értelmezhető tartalmakat (anarchia-utópia-forradalom, új digitális technológiák, illetve a kortárs öko-szociális krízis) tálalnak felpuhítva, tehát vagy nem ragadják meg, vagy kifejezetten félreinterpretálják, saját céljaiknak megfelelően reappropriálják a kiállítási anyagban, témában rejlő valódi politikai potenciált.

Ezek a finomkodóan radikális kiállítások ugyanakkor nagyszerű kommunikációs felületként szolgálnak a hatalmi reprezentációs mechanizmus számára, hiszen felületes olvasatuk az új kulturális-politikai elit (és az általuk kormányzott állami intézmények) nyitottságát, szociális kérdések iránti érzékenységét, kortárs kérdésekben való tájékozottságát hirdeti. A Sonfist-tárlat esetében ennél még konkrétabb kommunikációs stratégiáról van szó, hiszen (tematikája és időzítése miatt is) nehéz a kiállítást a kormány egyik legfontosabb reprezentációs projektjétől, a Liget Budapesttől függetlenül értelmezni. Alan Sonfist megidézésével pedig nagyszerűen kommunikálható a projekt ökotudatossága. Ezt a megnyitón a Szépművészeti főigazgató-helyettese, Mihály Mária meg is fogalmazta, egy rövid megjegyzés keretében párhuzamot vonva a Sonfist munkássága által felvetett és a Liget Budapest kapcsán felmerülő, a városi természet rendezését érintő kérdések között.

Elsőre akár biztatónak is tűnhet, hogy ilyen mértékű önreflexivitással rendelkeznek a kiállítás szervezői és a múzeum irányítói. A felvázolt párhuzamot azonban nem fejtették ki alaposabban, sem a soron következő beszédekben, sem magában a kiállításban, sem a kurátori szövegben, sem kapcsolódó programokon keresztül. Márpedig ahhoz, hogy e párhuzam valóban működjön, pont kifejtésre és közös gondolkodásra lenne szükség. A Liget Budapest projekt azonban már a Városliget átalakításanak 2013-as törvénybe foglalása óta mindkét szempontból komoly hiányt szenved. A projekt logikája szerint mind a demokratikus egyeztetés, mind az ökológiai szempontok másodlagosak a nemzeti-hatalmi reprezentációs mechanizmusok és a befektetési érdekek érvényesüléséhez képest. Így történhetett meg például az, hogy a környezeti hatástanulmány jóval a projekt törvénybe foglalását követően született csak meg (és csupa pozitívumot sorakoztat fel), vagy az, hogy a tájépítészeti-parkrendezési pályázatot csak a pályáztatás utolsó szakaszában írják ki, az új múzeumok megépülésének elsődlegességét hirdetvén a humán és ökológiai rendszerek komplex kezeléséhez képest. Egyértelműnek tűnik, hogy a projekt, alapvető logikáját tekintve, nehezen egyeztethető össze Alan Sonfist minimális beavatkozást hirdető közpark-értelmezésével és nem-antropocentrikus értékrendjével.

Emellett persze elképzelhető, hogy a Ligetben valóban nőni fog a zöldfelület, ahogy azt a projekt tervezői minden alkalommal igyekeznek hangsúlyozni. Az is elképzelhető, hogy egy szép park jön majd létre, sokat látogatott, sok profitot termelő múzeumokkal, turistákkal, futókörrel, kivilágított focipályával. Sonfisti értelemben azonban sokkal mélyebben, sokkal radikálisabban kell átgondolnunk és újraírnunk az emberi és nem-emberi természet közti hierarchikus viszonyt, úgy, hogy egy adott terület már létező flóráját önmagában is értékként kezeljük, és egy ökológiai rendszer egészét vesszük figyelembe minden egyes alakító tevékenységünk során. Ez tehát korántsem arról szól, hogy egy meglévő, alapvetően hatalmi és üzleti érdekek mentén kialakított építészeti koncepcióhoz illesztünk egy jól hangzó, jól kommunikálható környezetrendezési tervet, amivel reményeink szerint megnyugtatjuk majd az elégedetlenkedő civileket.

sonfist

Kiállítás-enteriőr a Szépművészetiben.

Sonfist átfogó ökológiai rendszerkritikája tehát elsikkad a kiállítás pozicionálása során, és a sonfisti vízió beépül a hatalom kommunikációs tárházába. Ez a logika nem idegen a jelenlegi kormány tágabban értelmezett környezetpolitikájától, ökológiai víziójától sem, hiszen annak tulajdonképpen szerves részét, fontos önreprezentációs felülelét is képezi ez a kiállítás. Egy olyan környezetpolitikáról van szó, mely nem veszi komolyan saját misszióját, nem tartja saját minisztériumra érdemesnek a környezetvédelem ügyét, és számos innovatív, ökológiai szemléletű társadalmi kezdeményezést[2] lehetetlenít el. Ezzel párhuzamosan azonban látszat-intézményeket és „zöld” kommunikációs stratégiákat alakít ki, melyekkel igyekszik elfedni a valódi tartalom hiányát. Az ökopolitika és a környezetvédelem így a status quo-val könnyen megférő kiegészítővé, „szelíd” témává válik, mely semmiképp sem jelenti a fennálló társadalmi és gazdasági rend alapvető átalakításának szükségességét. Ilyen szempontból a hatalom a kortárs művészethez egészen hasonló szerepet és hasonlóan limitált autonómiát szán az ökológiai gondolkodásnak. Ezt a párhuzamot pedig jelenleg talán Alan Sonfist a Szépművészetiben megrendezett kamarkiállítása illusztrálta a legjobban.

 

[1] lásd pl.:
http://www.levego.hu/varosliget
http://epiteszforum.hu/miert-jo-nekunk-a-liget-budapest-projekt-a-hatastanulmany-elemzese-ii
http://www.origo.hu/itthon/20140606-liget-budapest-projekt-mi-lesz-a-szazeves-platanokkal.html
[2] lásd pl. Kishantosi biogazdaság, Ökotárs Alapítvány:
http://www.kishantos.hu,
http://444.hu/2014/09/08/evtizede-letezo-gyakorlat-miatt-szallta-meg-a-rendorseg-az-okotars-alapitvany-irodajat/

You may also like...