Soft Power, avagy eseménytelen napjaink a NER-ben

Kezdődött azzal, hogy két művészeti szakember bojkottot hirdetett a jövő évi Velencei Biennále magyar pályázatára. Mert…mert miért? Főleg azért, mert egyértelműen politikai kinevezett került a nemzeti biztosi pozícióba. Nem mintha az előző biztos ne lett volna szintén a kormánypolitika csókosa, de esetében azért még talán fellelhetők voltak bizonyos szakmai minimumok. Elfogadható volt? Ha nyögve is, de lenyelte a szakma, viszont most végül tényleg úgy fest a helyzet, hogy nála csak rosszabb jöhetett. Jött is, ahogy kell.

Az új nemzeti biztos a külügy embere volt, azelőtt a KIM-é, az EU-biztosi kinevezésekor nemzetközi szintű botrányt, művészek, tanárok tiltakozását kiváltó Navracsics Tiboré – egyáltalán nem az vele a bojkottálók baja, hogy eredetileg a színház világából érkezett. Álnaiv módon úgy tesz, mintha nem tudná, minek szól a tiltakozás.

„Direkt, vagy véletlenszerű tájékozatlanságból” fakad szerinte – jól ismert ez az érvelés, a kormányzati kommunikáció évek óta ezt nyomatja. Aki kritizál az tájékozatlan. Aki tiltakozik, az félrevezetett, vagy szándékosan félremagyaráz. Most még az jön: biztosan politikai céljai vannak. Pedig a bojkottálók semmit sem bíztak a véletlenre, a felhíváshoz nyílt levelet is csatoltak, amelyben lemondásra szólítják fel Balatoni Monikát, és amelyben felsorolják az eddigi nemzeti biztosokat. Munkácsy Mihálytól Vayer Lajoson át Petrányi Zsoltig azok ott szakmai nevek. Nincs köztük külügyes. Pláne egy ilyen külügyből.

Vannak persze országok, ahol a külügy hatásköre a biennále-részvétel szervezése. Mondjuk, azokban az országokban jobbára nem Szíjjártó Péter-szerű alakok a külügyminiszterek. Balatoni a kultúrdiplomácia szólamát próbálja vinni, „soft power”-t emleget a biennálé pályázatához fűzött előszavában, szemléletéből az jön le: a kultúrát, mint az országimázs javítását segítő tevékenységet tudja leginkább elképzelni. Országpromó. Csak hát milyen országot kellene itt eladni, és főleg kinek? Igazuk van a bojkott megfogalmazóinak: kínos a kontextus. Az emberarcú NER-t kellene propagálni a Giardiniben? (Utalnánk itt a 0m2 egyik korábbi cikkére, amelyben ezt vizionáltuk.) Esetleg merész, bátor, kritikai művekkel azt kellene bizonyítani: lám, itt minálunk szabadság van? Szakmai apróságokkal nem fárasztanám a miniszteri biztost, de a helyzet az, hogy a Biennálén a nemzeti reprezentáció kérdése régóta vita tárgya. Van-e értelme egyáltalán, mit jelenthet ma a kortárs művészet teljesen internacionálissá vált közegében? Fenn kell-e tartani a nemzeti pavilonokat? Szerintem egyébként igen, de ez mellékes. Mindenesetre beleszólni nem kéne.

Mi volna, ha a politika semmilyen elvárást nem fogalmazna meg? Egyszerűen semmit sem akarna a művészektől. Balatoni Monika az ATV adásában nevekkel takarózott, a bírálóbizottság tagjaival: Bukta Imre, Lovas Ilona, Keserü Katalin, Kopek Gábor. (Tényleg, ez már nyilvános névsor? Az adás idején ezt még nem tudhatta senki.) Szólhatna a tiltakozás éppen az MMA reprezentánsainak is, hiszen Balatoni Monika felsorolt három MMA-tagot – valamint a MOME volt rektorát, aki történetesen egyetlen szót sem szólt, amikor a kormányzat lealázta az egész felsőoktatást.

És volna itt még valami. Balog Zoltán nevezte ki, ami egyrészt a hivatali rend, merthát ő a miniszter. Csakhogy ez volt az a hét, amikor Balog Zoltán végképp kiírta magát európai kollégái közül, az iskolai szegregációt a magyar jogba be- (vagy vissza?) csempésző húzásával. A magyar kormány eddigi talán legkártékonyabb miniszteréről van szó, aki asszisztált a kulturális intézményrendszer szétzilálásához, az alsó- és felsőszintű közoktatás ledarálásához (felkészül: a középszintű), és most gyakorlatilag az apartheid politika megvalósítása felé vinné el az országot.  Idézhetetlen kijelentéseit sorolhatnánk napestig, legutóbb épp arról beszélt, hogy bizonyos gyerekek „milyen helyre”, értsd, milyen családba születnek ebben az országban. Akinek a személyes jelenlétét kénytelen elviselni a magyar művészet is, mert ő nyit meg olyan kiállításokat, amelyekről természetesen semmit sem tud, és amelyekhez semmi köze nincs, csak hát azt a fránya emberarcúságot erőltetni kell.

muoszszekhaz

volt MÚOSZ székház

Kifelé tolják a soft power-t, befelé a hard verziót. Az MMA újabb kétmilliárddal lett gazdagabb, amelyért megveheti az Andrássy úti volt MÚOSZ székházat, amely 1940-ben, miniszteri rendelettel lett az Országos Magyar Sajtókamaráé. Folytatódik a kirekesztés és bekebelezés szép hagyománya, hisz a mindenkori Tömegír-nek minden időben kell a maga Gribojedov-háza. Ja, hogy csillogó, nagy házból már van egy? Van, csak sajnos túl kicsi és szűkös, kiderült, hogy az irodák nem férnek ott el. Ott a műsor megy, a népnek szánt horror picture show.

You may also like...