Átstrukturálódik a lakosság

Az utóbbi időben rengeteg vélemény és kritika hangzott el a Liget Budapest projekttel szemben, ezek jórészt környezetvédelmi aggályokra épültek, de volt, aki már a Regnum Marianum templomot is újraépíttetné. Városvédők, civilek és urbanisták folyamatosan magyarázzák, általában egészen közérthető módon, hogy szerintük mi a baj a tervezett beruházással.

Ugyanakkor a művészeti közeg hallgat, együttműködik, de leginkább magában fintorog ebben a kérdésben. Az AICA magyar tagozatának még 2011-ben volt egy közleménye, amelyben a műkritikusok elsősorban a szakmai egyeztetéseket és a háttértanulmányokat hiányolták. A Tranzit akciónapokon is gyakran, prezentációk vagy informális vita formájában bemutatásra került a kérdés, Székely Miklós kíváló cikksorozatát pedig mindenkinek érdemes elolvasnia. De általánosságban kijelenthető, hogy a nyilvánosság felé éppen az a közeg kommunikál a legkevesebbet, melyet szakmailag amúgy több ponton érintene.

LOUVRE-ABU-DHABI-

A Louvre Abu Dhabi látványterve- Az Egyesült Arab Emirátusban található Saadiyat szigeti kulturális negyed kiemelt komplexuma lesz a párizsi Louvre szatellit intézménye. (Jean Nouvel tervei)

Baán a legjobb

Persze nem kötelező kritizálni a Liget Budapest projektet, és Baán kétségtelenül profin viselkedik ebben a helyzetben is. Bár nem igen látni, hogy akarata ellenére bármi is megtörténhetne, mégis hiányzik a kommunikációjában az az irritáló arrogancia, amely a kormányt szinte minden más ügyében jellemzi. Baán az utolsó kis blognak is türelmesen nyilatkozik, ha kell, négyszer elmondja, hogy nem lesz baja a platánoknak.

A különböző érdekelt feleket inkább bevonja valamiképpen a projektbe (pl. a zsűribe, munkacsoportokba), mint látványosan konfrontálódna velük. Ráadásul Baán sokkal ambíciózusabb figurának tűnik annál, hogy amolyan fideszesen elmutyizza ezt a hatalmas projektet. Bár a végleges terveket még nem ismerjük, de minden jel szerint nem sámándobok kerülnek a Városligetbe.

Azt gondolhatnánk, hogy Baán a legjobb, amit ettől a rendszertől kaphatunk.

louvre-projet-architectural-louvre-abou

Henri Loyrette, a Louvre volt igazgatója felelős a Louvre Abu Dhabi előkészületeiért. Loyrette egyébként tagja a Liget Budapest tervpályázatának zsűrijének.

 

Azt sajnos nem hiszem, hogy felvirágoztatná a kézműipart, de azt igen, hogy az átdefiniált Liget környéke divatossá válik, emelkednek a környéken az ingatlanárak, vendéglők nyílnak, s részben átstrukturálódik a lakosság…

Baán László

A 2010 óta regnáló kormány populista retorikáját néha hajlamosak vagyunk elhinni, és bele sem gondolunk, hogy társadalompolitikailag hová is tartanak a Liget Budapesthez hasonló, hatalmas költségeket felemésztő beruházások. A Fradi B-közép háborgása a magas jegyárakon talán sokak számára megmosolyogtató, de ami velük történt, tanulságos lehet a Liget Budapest és más kormányzati projektek kapcsán is. A mindennapi kultúra és szórakozás ugyanis egyre inkább elérhetetlen lesz tömegek számára. Ha a múzeumi negyedre fordított 150 milliárdot látni akarja még a kormány, akkor naivitás azt gondolni, hogy ez nem a jegyárak radikális emelkedésével, és egyáltalán a fogyasztáson alapuló, alapvetően turisztikai szemlélettel érhető csak el. Ettől nem lesz elérhetőbb a kultúra vagy élhetőbb a város. Legfeljebb profitábilis.

Ezen kulturális és szórakoztatóipari beruházások valahol ugyanazt jelentik a középosztálytól lefelé. Mégpedig azt, hogy rájuk nem számít a kormány. Elégedjenek meg a rezsicsökkentéssel, mert a ,,magaskultúrára” tényleg nem lesz pénzük.

03-©-Ateliers-Jean-Nouvel

Persze senki ne gondolja, hogy ez a fajta szemlélet fideszes dolog lenne. A Corvin-negyed, a Gozsdu-udvar és más budapesti ,,rehabilitációs” és kulturális projektek ugyanúgy a fenti Baán-idézet szellemében történtek meg.

Baán László tevékenységén semmiképpen sem felháborodnia vagy fanyalognia kéne a művészeti közegnek. Sokkal inkább végiggondolni, hogy szeretnénk-e, ha a képzőművészet a kevesek privilégiuma, ha az újgazdagok státusz szimbóluma lenne. Elvárjuk-e egy művészeti intézménytől, hogy a helyi közösségek igényeire figyeljen, együttműködjön velük, legalább a problémáinak nyilvánosságot adjon, vagy inkább cseréljük le, az adott esetben nem fizetőképes lakosságot?

You may also like...