Szegő György krédója

Bemutatta programját Szegő György, a Műcsarnok első olyan igazgatója, aki már az MMA égisze (felügyelete? jóváhagyó tekintete? cenzori működése?) alatt kezdi meg tevékenységét. Amint arról az index.hu beszámolt, leginkább a művészet “gyönyörködtető” szerepét szeretné visszahozni az intézmény falai közé. Sok minden van programadó szövegében, amelyet elemezni lehetne. Amiről nem világos, hogy mit jelent, amit nehéz értelmezni a kortárs művészet kontextusában. Merthogy azért az intézmény alap-profilja (talán) még mindig az, hogy kortárs művészeti kiállítóhely.

Egy valami azonban teljesen egyértelmű volt abban, amit mondott.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem támogatja a kritikai művészetet, szerinte az ugyanis csak a megosztottságot növeli a társadalomban. (index.hu)

Ezen nincs mit félreérteni. Kérdés legfeljebb az lehet: mi történt Szegő Györggyel?

Ha a kortárs művészetben figyelemre méltó tájékozatlanságot is árult el mostani bemutatkozásakor, ne feledjük, hogy valamikor fontos művészi gesztusok is fűződtek a nevéhez.

Ő volt a Kaposvári Csiky Gergely Színház díszlettervezője 1979 és 1987 között, a színház talán máig legnagyobb időszakában. Nevéhez fűződik a Peter Weiss drámájából készült Marat / Sade előadás díszlete is, 1981-ből.

Ez az Ács János rendezte előadás a rendszerváltás előtti magyar (és közép-európai) színházművészet egyik legfontosabb pillanata. Az előadás egyik legfontosabb pillanata pedig – a sok közül – a zárókép volt.

Máté Gábor, a Kikiáltót játszó színész (az előadásban a charentoni elmegyógyintézet lakói játsszák el Marat halálát, de Sade betanításában, s Ács erre pakolt rá újabb rétegeket) áll egyedül, ballonkabátban, kezében egy utcakővel, és zokog. A háttérben pedig egy óriás fotó, s hogy mi volt látható rajta, az nagyon sokaknak, például a cenzoroknak sem jött le elsőre. A budapesti Corvin köz képe volt az, hatalmasra nagyítva, egy olyan szögből, amilyenből sosem látjuk: egy háztetőről, egész pontosan a mozi tetejéről, panoráma-technikával lefotózva.

Egyértelmű, hogy mit jelentett ez ott, akkor és persze bárhol, bármikor – és a jelentésrétegek között csak az egyik a Kádár-rendszer nagy tabujára, 1956-ra történt megrendítő utalás.

Ha hihetünk Eörsi László “Megbombáztuk Kaposvárt” (A Kaposvári Csiky Gergely Színház és a kultúrpolitika, 2003, Napvilág Kiadó) című dokumentum-könyvének (én hiszek), akkor a megvalósítás nagyszerűsége Szegő György érdeme volt. Nem mellesleg technikai, szcenikai bravúr is, hiszen ez volt az akkor készült legnagyobb méretű textilfotó. Mint a könyvben Ács János elmondja, annyira hatásos volt a kép, és annyira a mindenkori forradalom, városi ellenállás esszenciális imázsát hordozta, hogy a színház külföldi vendégjátékai során a nézők sokszor azt hitték, az ő városukban készült, csak arra az alkalomra. Leningrádban ottani utcarészletnek hitték, Párizsban a Bastille térnek gondolták.

Nos, Szegő György ettől a hiteles pillanattól jutott el odáig, hogy nem kér a művészet kritikai szerepéből, alapállásából. Inkább gyönyörködtetni akar. Szegőnek tudnia kell, mi az a kritikai alapállás, emlékeznie kell 1981-re, és arra, hogy mit jelent művészet és hatalom, szabadság és cenzúra szembenállása.

Ennek fényében értelmezendő, amit tegnap elmondott. A Marat/Sade záróképétől jutott el idáig.

Nagyon komoly erkölcsi, emberi és művészi züllés tanúi vagyunk. Vagy egy nagyon alapos agymosásé.

mate_kaposvar

Máté Gábor a kaposvári előadás záróképében. Forrás: apertura.hu

You may also like...