Láttátok már az új online művészeti talk show-t?

touching

Egy amerikai művészeti kábelcsatorna, az Ovation TV indította el, és az első két rész már meg is tekinthető a Touching the Art-ból.

Én azok közé tartozom, akik még a Bravo TV által tolt Work of Art: The Next Great Artist című művészeti reality-t is titkon szerették, de valamiért ez most jobban próbára tett.

Elképzelhető, hogy még azt is kevésbé tartom zavarbeejtőnek, ha egy TV-műsorban próbálnak művészeti karriert beindítani, mint azt, hogy művészeti kérdésekről (nagyon) tömören és (néhol) viccesen értekezzenek?

Ugyanis ha felülemelkedünk a műsorvezető Casey Jane Ellison néhány zavaróan túltolt poénján, egészen jól is szórakozhatunk. Minden műsorban 6 perc jut olyan témákra mint a posztmodern vagy a művészeti piac (nem külön, együtt). A meghívott (kizárólag női) vendégek ráadásul komolyan vehető alakok (ellentétben mondjuk a Work of Art szereplőivel), gyakran egészen frappánsan reagálnak az igencsak megdöbbentő helyzetekre, és persze közérthetően magyaráznak el pár szóban addig talán unalmasnak hitt fogalmakat.

A kedvencem mindenképpen az utolsó néhány másodperc, amikor a vendégeknek (akik rendszerint kurátorok, galeristák vagy művészek) 3 szóban kell válaszolniuk olyan kérdésekre, mint ,,mi a művészet?”.

Nézzétek meg, nem tart sokáig!