Közlemény

Sok kritika ért minket a Meinhof-idézettel kapcsolatban, amit a 0m2 bevezető szövegének elején használtunk. Bár nem az volt a szándékunk, ahogyan azt sokan értelmezték, éppen a félreértések elkerülése végett az idézetet töröltük.

idezet_torolve2

Ulrike Meinhoftól választani idézetet egy baloldali művészeti lap nyitócikkéhez: rossz döntés. Pedig az a négy mondat mint az öndefiníciónk értelmezését segítő illusztráció – Meinhof életútját figyelmen kívül hagyva -, tartalmilag tökéletes. De Meinhof életútja ez esetben megkerülhetetlen, és ha az első blikkes Meinhof gyilkos volt kommenteknél mélyebbre megyünk, akkor ahhoz az ellentmondásokkal teli vitához jutunk, hogy a nyugatnémet radikális baloldalnak a maga társadalmi kontextusában mely eszközei voltak morálisan még elfogadhatóak, és melyek már nem?

Amellett, hogy erről és ehhez hasonló kérdésekről vitázni a társadalom közös érdeke lenne, nekünk itt nem ez volt a célunk, hanem a jelenleg zajló művészeti és kultúrpolitikai folyamatokról véleményt formálni, ezzel párbeszédet generálni.

Mi figyelmen kívül hagytuk, hogy Meinhof a RAF tagja volt, vita pedig jelenleg csak az idézetről folyik. Ahelyett, hogy egy kevésbé terhelt személytől választottunk volna tartalmilag legalább ennyire megfelelő szöveget, és arról folyna párbeszéd, amiről célunk volt katalizálni azt.

Ennek okán megválunk az idézettől, és leszögezzük, hogy szerkesztőségünk nem ért egyet a RAF módszereivel.