Egy eddig nem tapasztalt, összművészetet átfogó törekvés

Miután napvilágot látott, hogy az MMA kiszélesíti a „nem akadémikus köztestületi tagság” kereteit, azaz nyit, maga az elnök is sietett tájékoztatni az ügyben.

Aki ilyesfajta tagságot szeretne, „felvételét kérheti” ha  “DLA fokozattal, a Köztestület Alapszabályának 2. számú mellékletében meghatározott művészeti-szakmai, vagy külföldi szakmai elismeréssel rendelkezik.” A belinkelt dokumentum, vagyis az alapszabály, azon belül is „A nem akadémikusi köztestületi tagság megszerzésére irányadó díjkataszter” (sic!) pedig felsorol egy rakás művészeti díjat, gyakorlatilag mindegyiket, azaz néhányat nem, például a műkritikusok AICA-díja kifelejtődött.

Ilyenkor persze egyből az jut az ember eszébe, hogy mit szólt volna Balassa Péter, vagy akár Németh Lajos, hogy a róluk elnevezett díj belépőt jelent egy olyan szervezetbe, amely ellen, ha élnének, minden bizonnyal erősen tiltakoznának. Dehát hagyjuk ezt. Meg a hivataloskodó, ceremoniális grammatikát is hagyjuk, pedig mi az, hogy „rendelkezik”, meg „irányadó díjkataszter”.  Hanem sokkal inkább a folyamat itt a lényeg, ahogyan az MMA nevű Pacman – közelebbi referenciaként: Kisgömböc – felfalni igyekszik a hazai kultúra szereplőit úgy ahogy vannak. Tok, vonó.

Ezt a tokvonót „társadalmasításnak” nevezi Fekete György közleménye, és ez a kifejezés beszédes. Hiszen azt kell társadalmasítani (lenyűgöző szó, kábé mint a fiúsítani), ami eredendően nem a társadalomból jön, azaz létrejötte nem egy társadalmi folyamatra, igényre érkező reakció eredménye, létrehozását nem a társadalom kezdeményezte, beszélte meg és döntötte el. Jelen esetben legalább a művésztársadalom. Az teljes egészében ki volt hagyva ebből a megbeszélésből, a szervezeteivel együtt. Még akkor is, ha Hoppál Péter államtitkár szerint a társadalom áprilisban a másodszori kétharmaddal arról is döntött, hogy „legyen MMA és erősödjön”. Most így hirtelen ez nem rémlik a szavazólapról, de hát annyi minden volt ott.

Munkácsy díj csokoládéból. Julius Gyula munkája - részlet. https://juliusgyula.wordpress.com

Munkácsy-díj csokoládéból. Részlet Július Gyula munkájából.
Fotó: juliusgyula.wordpress.com

Szóval, a kutyába se vett szervezetek tevékenységéhez köthető díjak most hirtelen mégiscsak referenciát jelentenek, sőt, feltételt, amellyel be lehet lépni a Tömegírbe. A véleményüket nem kérdezi senki, de az általuk valaha jelölt személyek, akiket ezek a (többnyire közép-) díjak megtalálnak, azok jöhetnek. A kritériumrendszerből közvetve kiolvasható egy határozott művészetfelfogás is, nevezetesen, művész az, akinek erről elismerése van. Fokozata, díja, valamiféle plecsnije, ordója, dokumentje.

Ha valaki esetleg tag akarna lenni, természetesen a puszta plecsni nem lesz elég, kérelmet kell írni, leginkább olyanformán, hogy alulírott iksz-ipszilon, az ilyen és ilyen díj birtokosa kérelmezem, hogy a nem akadémikus köztestületi tagok közé szíveskedjenek, ésatöbbi, köszönettel, dátumaláírás. És akkor valaki, gondolnám, talán a közgyűlés (?) majd dönt, hogy az a díj elég jó-e ahhoz, hogy szíveskedjenek. Erről van egy bekezdés, elsőre nem értem, mindenesetre így szól:

A nem akadémikus köztestületi tagok közreműködésének biztosítását szolgáló közgyűlési képviselők választására 2014. szeptember 15. napjától kerülhet sor azzal, hogy azon jelöltként a nem akadémikus köztestületi tagságra 2014. szeptember 12. napjáig felvételt nyert személyek vehetnek részt.

A Pacman fel is fedi szándékait:

A köztestület (tudniillik az MMA – a szerk.) nem titkolt célja, hogy országos viszonylatban nyisson a művészeti élet szereplői felé, amivel hosszabb távon egy eddig nem tapasztalt inspiratív erőt kifejező kulturális közeg kialakítását célozza.

A céllal nem titkoltan céloz, vagyis itt egy centrális – és inspiratív – erőtér megképzésének vagyunk tanúi, illetve amennyiben DLA-fokozatunk, vagy/és valamilyen díjunk van, alanyai. Namármost miért lesz jó, ha ehhez az erőtérhez, közeghez tartozunk majd? Országos viszonylatban? Semmi másért, mint előnyökért. Ehelyt egyelőre nem részletezett, de később nyilvánvalóan majd pontosan kidolgozott és kiporciózott előnyökért. Havi kétszázat nem lehet persze mindjárt, csak úgy, ahhoz azért több kell, ugye, az az akadémikusoknak jár. De kisebb összegek esetleg járhatnak. Nyugdíjféleség is akár, vagy ebédjegy, vagy férőhely üdülőben, alkotóházban, vagy valami.

De lehet egyébben is gondolkodni, például pályázati lehetőségekben. Sőt, egy idő után olyasmi is lehet – miért ne, ha társadalmasítva van ez az egész? – hogy mondjuk az pályázhat az MMA-hoz, vagy az NKA-hoz, aki köztestületi tag. Például. És akkor máris érthető, hogy inspiratív, meg erőt kifejezni, meg viszonylat. Mert akkor majd megint lehet egyet szélesíteni, és már DLA sem kell, meg díj, csak elég egy diploma, vagy az sem, elég, ha bárki. Az lesz az igazi társadalmasítás, árkok betemetve, kapu szélesre tárva. Átfogva az összművészet.

Az államtitkár egyébként is megmondta, középtávon nem ördögtől való, hogy az NKA részben vagy egészben az MMA kompetenciájába tartozzon, na ugye. Ha pedig az NKA az MMA-ba ilyen matrjoska-baba-szerűen középtávon belemegy, akkor miért ne húzhatná meg a köztestület a pályázók körét. De erre nem is lesz szükség, elég, ha ez a kör prioritást élvez. Hiszen – így zár a Pacman – :

Ennek a közös, összművészetet átfogó törekvésnek az eléréséhez vezető úton, meglátásunk szerint ezek között a keretek között érdemes elindulni.

Jó utat kívánunk, dátumaláírás.

You may also like...