A kitermelt megújulás – Bemutatkozik az államtitkár

Megjelent az új férfi a régi műsorhoz. Már három férfi volt előtte, de a műsor, ez a zsékategóriás esztrád csak nem lett elviselhetőbb. Hoppál Péter most a kultúráért felelős új államtitkár, bemutatkozó interjúja a hvg.hu-n olvasható („A művészetbe csak a diktatúráknak szokása beleszólni” – június 23.). Rögtön biztosít is mindenkit afelől, hogy remek kapcsolatokat ápol a leköszönt Halász és L.Simon urakkal, Szőcs Gézára pedig „gyerekkora óta kulturális ikonként tekint”, nagyon izgultunk, hogy vajon hogy vannak ők egymással. És persze megnyugtat, hogy „végképp nem gondolja”, hogy a mostani kormány olyanfajta beleszólásra készülne, amit hát ugye csak a diktatúrák szoktak.

Hoppál Péter

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Mondatonként végig lehetne menni a szövegen, és elemezni a velünk élő, a sírból kikászálódó és szürke öltönyét komótosan leporoló kádárizmus iskolamondatait. Hiszen van itt olyan, hogy

nem kell megijedni a pluralizmustól,

– mintha csak Fejti Györgyöt hallanánk, meg olyan is, hogy

a művészet mindig kitermeli önmaga megújulását,

meg, hogy az

államtitkárnak meg kell találnia a helyét és a szerepét: meddig tart az ő dolga, és honnantól kezdve már nem az övé.

Végig lehetne jelölgetni szövegkiemelővel, hogy az avítt kultúrafelfogás hol találkozik az ásatag társadalomképpel. Hogy például miként van elképzelve a hozzáférés és részvétel, azaz, hogy e fogalmak helyett mik szerepelnek. Hát ezek:

…a legfontosabb célként azt emeltem ki, hogy a közös kulturális javak minél több emberhez jussanak el. (…) vesszőparipám, hogy az életminőség szempontjából rendkívül fontos, hogy akár a legfogékonyabb korban lévő gyerekekhez, akár a felnőttekhez el tudunk-e juttatni kulturális értékeket. Ha valaki heti rendszerességgel találkozhat ezekkel, ha vándorszínházi előadásokon vehet részt, vagy a járásközpontokban a gyerekek számára képesek vagyunk mozit üzemeltetni, irodalmi esteket tartani mesemondással, versekkel, kamara-előadásokkal, akkor elsajátíthatják a szép szeretetét.

hoppal_peter_foto_facebook.com/hoppalpeter/

Fotó: facebook.com/hoppalpeter

A szép szeretetét elsajátítani. Meg eljuttatás. Meg heti rendszerességgel találkozni kulturális értékekkel. Az nem merül fel, hogy a “szépet” (most hagyjuk, hogy az micsoda) esetleg ők állítják elő, ott, a periférián. Hogy ezen keresztül megvalósulhat a társadalmi mobilitás, azt már le se merem írni. Meg mi az, hogy „ha képesek vagyunk”? Mi van itt, amire ne lehetne képes egy kormányzat ennyi pénzzel és ekkora hatalommal? Tényleg most jött rá, hogy a közművelődés megszervezése közfeladat, a közhatalom kutya kötelessége? Fogom a fejem és szövegkiemelővel a karomra vésem: nem hiszem el.

De van ilyen is:

Ha az esztétikum megérinti a lelküket, akkor sokkal kevésbé lesznek hajlamosak az agresszióra, a másik ember ellen való fordulásra.

Szóval, létrejön a szép, megképződik a közös kulturális jav, és akkor azt el kell vinni oda, ahol a

mezítlábas gyerekek otthon enni sem kapnak.

Ott majd a barbárok lelkét megérinti az esztétikum. És akkor nem lesz ellenfordulás.

Végig lehetne elemezni, hol vannak a képtelenségek, csúsztatások – simán a kulturális büdzséhez számolja a Várkert Bazár felújítását, meg a Pesti Vigadóét – dohos avíttságok, hol jelenik meg a föntről lefelé beszélő állam, amely – ez az igazi elitizmus – lehajol, juttat, fölemel. Hol van az álságos, sajnálkozó leereszkedés, hol mutatható ki a pökhendi kultúrfölény, ahogy az államtitkár el sem tudja képzelni, hogy más kultúra is lehetséges, mint amit támogatandónak gondol, hogy a mezítlábasoknak lehet, sőt van saját kultúrájuk, ami adott esetben ér annyit, mint az övé.

10269538_855248267822120_3525892539589383868_n

Fotó: facebook.com/hoppalpeter

Végig lehetne elemezni, milyen fogalmai vannak az eleven kultúráról, hol és mikor hagyta abba például a színház figyelemmel kísérését, groteszk színházról beszél, ez legjobb indulattal is hatvanas évek, meg vándorszínházról, ami még korábbi. Sejtelme sincs, hogy mi zajlik azon a területen, amit rábíztak. Kik ott a szereplők, mi a terminológia, melyek az érvényes fogalmak. Szánalmas az egész, úgy ahogy van. Ahogyan az érdemeket sorolja és közben ironizál, hogy lám, a Budapest Music Center, „amelynek alapítóját senki sem vádolhatja azzal, hogy fideszes lenne”, hogy megvalósult, mert a

a kormányfő mégis támogatta a tervét, mert annyira zseniálisnak tartotta.

Szégyenletes az igyekezet is, ahogyan egy szalonképes, elfogadható apparatcsikot próbál találni a kormány, olyat, aki nem buzizik – persze közben szorosan feltakar Semjénhez –, nem hazaárulózik, finoman leválni igyekszik a tébolyultak szövegeiről. De mindenesetre biztosítja őket mély tiszteletéről. És végső soron itt rejlik a lényeg. A sorok között, ahogyan ez a kádárizmusban szokásos.

Hiszen:

A magam részéről leírva nem találkoztam még olyan kormányzati tervvel, hogy az NKA átalakítása napirenden lenne, de amennyiben a Magyar Művészeti Akadémia szerepét az interjú elején elhangzottakhoz hasonlóan a politikától eltávolítva, autonóm szervezetként képzeljük el, úgy nem hinném, hogy középtávon ördögtől való lenne az az elgondolás, hogy az NKA pályázati mechanizmusa részben vagy egészben az MMA kompetenciájába tartozzon, ám az NKA jelenlegi értékeinek megőrzésére nagyon oda kell figyelni.

Megérkeztünk.

Leírva nincs. Az MMA autonóm szervezetként. Nem ördögtől való. Középtávon. Az NKA az MMA kompetenciájába. De persze nagyon oda kell figyelni.

Az MMA és az autonómia emlegetése oximoron. A politikától sem lehet eltávolítani, hiszen a hivatalos kormánypolitikához tapad, az hozta létre, nem a szakmai szempontok. Nincs számottevő szereplő, aki köztestületet akart volna egy asztaltársaságból, mégis lett. Benne van az Alaptörvénynek hívott szövegben. Nem lehet „eltávolítani”. Fekete György nem autonóm szereplő, hanem ő maga a kormányzati kulturális politika. Gyakorlatilag ahhoz is megkapta a jogosultságokat, hogy doktori fokozat nélküli egyetemi tanárokat delegálhasson a művészeti felsőoktatásba, elég lesz egy Kossuth-díj is, az pedig ott csak a portásnak nincs. Az NKA-ba pedig már rég beültek az MMA képviselői, nélkülük szinte nem is születhet döntés. Miről beszél ez az ember?

A műsor a régi. Kádár él, Aczél él, és köszönik, jól vannak. Itt vannak ebben az interjúban. Mosolyognak ránk, mint két táncoskomikus.

You may also like...